32.rész

Sziasztok! <33

Nagyon sajnálom hogy egy jó ideje nem hoztam részt :((

De most megpróbálok több részt írni hogy eljussunk a 40.részhez.

És a blogot utná hivatalosan is befejezem!

És a minden úgy megy akkor vagy őszi vagy téli szüneben hozom a második évadot. :)

Nagyon szépen köszönöm Szatmáry Zsófynak a segítségét! :)

Jó olvasást! :) <333

Könnyekkel a szemében hagyta el végül nehéz szívvel a kórházat kínai barátunk kíséretében.

*Berni szemszöge*

Nem volt szívem elmenni, de Edina kérése volt. Az anyukámnak tekintem, mióta ismerem. Nagyon szeretjük egymást és Karival is jól kijönnek. Imádom őket, amikor velük vagyok nyugodtnak és magabiztosnak érzem magam. Azt se tudom apáék hogy vannak, eddig csak a saját és Olivér dolgával foglalkoztam.Ez már önzőség. Meglepem őket ma valamivel.

Ilyen gondolatok keringtek a fejemben és mikor feleszméltem, már Ya Ou nyitotta ki nekem a kocsi ajtót.

 -Köszönöm szépen a fuvart és azt is hogy mellettem állsz.-öleltem meg.

Jó szorosan magához húzott és csak ennyit súgott a fülembe.

 -Nincs mit, a barátoknak ez a dolga.-és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

-Ya Ou, olyan vagy, mintha a bátyám lennél. Megvédsz és mindig mellettem állsz. Ennél több nem is kell.-hirtelen eltolt magától mélyen a szemembe nézett , aztán visszahúzot

Hallottam a szívverését, ami megnyugtatott, de el kellett válnunk, nehogy azt higgye, hogy szerelmes vagyok belé.

 -Mennem kell most már te is menj haza és aludj egyet.-három puszit adtam az arcára és már mentem is be a lakásba.

 *Ya Ou szemszöge*

 Mikor Berni igent mondott arra, hogy hazavigyem egyből eszembe jutott, hogy megmondjam mit érzek iránta. A kocsiban láttam, hogy aranyosan elmélkedik és inkább hagytam, hogy majd amikor elválunk,  akkor vallom be neki az érzéseimet. Gyorsan a lakásáig értünk, az utat néma csendben tettük meg.

Amikor megölelt és elmondta, hogy a bátyjának tekint, eltoltam magamtól. A szemébe néztem és meg akartam csókolni, de nem tudtam megtenni, inkább magamhoz húztam és újra megöleltem. Miután elköszöntem tőle, kocsiba ültem és hazahajtottam. Otthon letusoltam és leültem a kanapéra gondolkozni. Egyszer csak ajtónyílást hallottam és a hang irányába fordultam, ahol Ákost láttam meg.

 -Mi van tesó? Sötétben ücsörögsz egyedül? Ez nekem nagyon nem tetszik.

 -Tudod Olivér kórházban van és Bernit így látni, gyötrő dolog.

 -Figyelj Ya Ou nem akarom összetörni az álmaidat, de Bernit felejtsd el. Ne fuss utána, van neki valakije. Ha valamit szeretne, megkeresi a társaságod.

 -Ákos hogy neked milyen igazad van! Nem fogok én utána loholni. Na én megyek, lefekszem, majd ha te kelsz fel előbb tükörtojást és kávét kérek. Te mit kérsz?

 -Ugyan azt amit te. Jó éjt!

 -Kösz neked is!

 *Berni szemszöge*

 Amikor haza értem, vettem egy forró fürdőt és már feküdtem is le aludni. Eszembe jutott egy ötlet, hogy apát és Karit meglepem reggel. Felhúztam az ébresztőmet 8 órára és írtam egy sms-t Edinának.

„Szia Edina! Ne maradj fent sokáig neked is kell pihenned! Puszil: Berni”

 Nem kellett sok idő és már jött is a válasz.

„Szia Berni! Nyugodj meg, fogok pihenni, majd reggel találkozunk! Puszi: Edina”

 Nem kellett sok idő és elaludtam.

*Reggel*

A telefonom ébresztőjére keltem. Kipattantam az ágyból, gyorsan összeszedtem magam és lementem a megcsinálni a reggelit. Szívecske formájú amerikai palacsintát sütöttem. Minden kész volt, tettem hozzá kettő pohár friss narancslevet és egy levelet.

 Gyorsan összepakoltam magam után és elmentem a boltba. 15 perc alatt megjártam, s mikor hazaértem Kari mosogatott.

 -Szia bogaram! Finom volt a reggeli!

 -Köszönöm szépen! Örülök, hogy ízlett.

 -Hívtak a kórházból,hogy Olivér fent van és hogy bemehetsz hozzá.

-Ez remek, úgy is hoztam gyümölcsöt, viszek neki.-összepakoltam, ami kell és indultam is. -Amikor odaértem már nem mosolyogtam, hisz mindenki sírt. Bementem Olivérhez, ő is sírt.

 -Mi történt szerelmem?-már attól könnyek gyűltek a szememben, hogy láttam sírni.

 -Édesem, kisebb agydaganatom van. Nyugodj meg, most fognak műteni és nem lesz semmi baj.-először fel sem fogtam mit is jelent ez. Aztán néhány másodperc alatt összetörtem teljesen. Nem bírtam tovább, én is zokogásban törtem ki.

31.rész

Sziasztok!

Ez az ihlet szünet nem tartott sokáig mivel egy nagyon kedves lánynak köszönhetően megoldotta a problémánkat :) A neve pedig Szatmári Zsófy érdemes rá keresni a blogjai végett is :)

Be kell mennünk a kórházba – hallottam magam mögött egy hangot, és mikor megfordultam Bence könnyes szemével találtam magamat szemben. Tudtam, hogy komoly gond van, ha Bence sír. Nem szóltam semmit, csak felvettem a cipőmet és a kabátomat, majd elindultunk. Én csak előretörtem, nem érdekelt semmi és senki. Amikor odaértünk nem mehettünk be, mert a fő orvos úr volt bent. Mindannyian aggódtunk érte, de tudtuk, hogy Oli, az az ember aki soha nem adja fel. Edina a kórterem előtt mászkált fel-alá. Amikor megpillantottuk egymást halványan rám mosolygott, de a szemében láttam a mérhetetlen szomorúság és kétségbeesés egyvelegét. Odamentem hozzá és jó szorosan átöleltem és csak ennyit súgtam a fülébe:-Olivér erős! Nem lesz semmi baja. Egy újabb halovány mosoly suhant át az arcán, de csak néhány pillanatra bukkant fel. A doki komoran kilépett és Edina felé fordult. -Olivérnek most nagyon sok pihenésre van szüksége. A ma éjszakára még bent tartjuk, de holnap amint elkészült a záró jelentés hazamehet. És most megbocsássanak, de vár a többi betegem.-mindannyian bíztunk benne, hogy nincs semmi komoly baj. Bementünk a kórterembe, Olivér már pislogni is nehezen tudott, nagyon fáradt volt. Tudtam, hogy nem szabad, de leültem az ágya szélére és a kezembe vettem a kezét és egy puszit nyomtam rá. -Ne is próbáljatok sírni, megértettétek?-nézett rám és Edinára, akit már nem sok választott el attól, hogy kitörjön belőle a sírás, de a fia szavai nevetésre ingerelték és nem csak őt, de engem is. Miért van az, hogy és még minket akar megnyugtatni? -Rendben, nem fogok, de te pihenj egy kicsit.-Edina anyáskodó hangja hatására Olivér elmosolyodott és mire felálltam az ágyáról, már mély álomba merült. Nem akartuk zavarni, így a fiúkkal kisétáltunk a folyosóra. -Szerintem valami nem stimmel vele-rázta meg a fejét Bence – Mi van, ha Olinak komolyabb baja van, mint gondolnánk, csak nem akarják elmondani nekünk? -Ezt te se gondolhatod komolyan! Mi vagyunk gyakorlatilag a 2. családja Lehetetlennek tartottam, hogy Edina vagy az orvosok titkolóznának előttünk, de az évek során rá kellett döbbennem, hogy a legfájóbb és legmegdöbbentőbb dolgok leginkább akkor bukkannak a felszínre, ha már úgy hisszük minden rendben van. 

*Bence szemszöge *

Berni egy széken ült és aggódó tekintettel szegezte a padlóra a tekintetét, nem volt egyedül. A srácok mindig is hittek a megérzéseimben. És valami azt súgta, Oli betegsége komolyabb, mint azt hinnénk. Az azért egy kis megnyugvással töltött el, hogy holnap kiengedik. Az orvosok csak lézengtek a kórház folyosóján, mint a frissen benyugtatózott kutyák. Tudom, hogy Berni mennyire szereti a barátomat azért nem akartam alaptalan feltételezésekkel sokkolni, így csak leültem mellé és átkaroltam a vállát. Ez megnyugtatóan hatott mindkettőnkre. -Gyerekek, most már menjetek haza!- Edina kijött Olivértől és Berni elé állt. Lehajolt és egy csókot nyomott a lány homlokára. Ya Ou felajánlotta, hogy hazaviszi Őt, de Berni ellenkezett. Könnyekkel a szemében hagyta el végül nehéz szívvel a kórházat kínai barátunk kíséretében.

Közlemény!

Szisztook!

Mivel sajnos ihlet hiányos vagyok/vagyunk nem tudunk új részt hozni :( 1-2 héten belül megpróbálunk részt hozni :) És múlthéten még azért nem hoztunk új részt mert én nyaralni voltam társamnak meg egy kisebb nagyobb balesete lett :/ De lényeg az hogy igyekszünk és mindent megpróbálunk hogy a legjobb jöjjön ki az egészből!Meg ígérem a következő két rész jó hosszú lesz!

Sajnáljuk :(

Wayers

30.rész

Sziasztoook!<3

Van egy nagyon jó hírem ennek a blognak még a hónapba ha nem akkor a jövő hónapba meg lesz a következő évada mivel találtam egy társ szerkesztőt, úgy hogy mikor iskola lesz akkor ő is fog nekem segíteni :) Most az ő általa írt folytatás következik!

U.i.:Komizzatok ,pipáljatok és iratkozzatok!Lássuk mennyire tetszik nektek az amit ő összehozott nektek :)

Jó olvasást!

Üdv.:Wayerek <3

Nem sok idő telt el és a főorvos úr kijött. Én berohantam és csak annyit láttam, hogy Olivér sír…

 - Mi az, mi történt? – ültem le az ágy szélére, aggódva néztem rá, miközben megszorítottam kezét. A többiek is bejöttek eközben és a fiúk is megijedtek.

 - Olivér mondd már mi van! – emeltem fel hangomat, de választ nem kaptam, csak sírt.

 - Azt hiszem, most jobb lenne, hazamennének – hallottam magam mögött egy orvos hangját, mi meg vonakodva ugyan, de elhagytuk a szobát. Rémesen éreztem magam, nagyon aggódtam érte. 

 Mindenki eljött hozzánk, és csöndben ültünk a nappaliban, mikor is én törtem meg a csendet.

 - Szerintetek… mi lehet vele? – kérdeztem fel sem nézve miközben elkezdtem sírni. 

 - Berni kérlek, ne sírj – ült mellém Ya Ou és átkarolta vállamat – Emlékszel mit beszéltünk? Erős! Bármi is van vele, ezt is átvészeli! Miattunk, de legfőképp miattad – vígasztalt, de neki is elcsuklott a hangja.

 *Ya Ou szemszöge*

 Miközben Bernit vigasztaltam, én is aggódtam a barátomért. De mivel Berni nem volt jól és rosszul is nézett ki, gondoltam jól jönne neki egy támasz.

 - Gyere, menjünk fel a fürdőbe, mossuk meg az arcod.

Berni alig tudott lábra állni, így rám támaszkodva mentünk fel a lépcsőn.

Leült a kád szélére én pedig egy törölközőt bevizezve mostam le arcát. Már nem is sírt, csak üveges tekintettel meredt rám.

 Hírtelen ötlettől vezérelve két kezembe fogtam arcát majd egy puszit leheltem homlokára, majd szemébe néztem.

 - Minden rendben lesz.

 - Tudom – válaszolta és egy újabb könnycsepp gördült végig arcán.

 - Menjünk vissza a többiekhez – ajánlottam fel, de még mielőtt elindultunk volna, telefonom SMS jelző hangjára lettem figyelmes.

A küldő Olivér volt.

*Berni szemszöge*

Miután Ya Ou kicsit rendbe szedett, úgy gondoltuk, visszamegyünk a többiekhez. Ám Ya Ou kapott egy SMS-t. Megnyitotta, de egy ideig csak a képernyőre meredt.

 - Mi a baj?

 - Olivér írt… Azt írja, hogy… - kezdett bele, de csak hallgattam a szavakat, és nem jutottak el teljesen az agyamig. Nem akartam, hogy eljussanak.

 Ismét záporoztak a könnyeim. Elrohantam Ya Ou mellett, aki még most sem mozdult meg. Leviharzottam a többiekhez, el kellett mondanom nekik.

 Ám mikor leértem, és mind rám néztek, egyszerűen összeestem.

 - Olivér… Olivér… - küszködtem a szavakkal, a többiek nem értették mi a történt. 

 - Be kell mennünk a kórházba – hallottam magam mögött egy hangot, és mikor...

29.rész

Sziiasztook <33!!

Köszönöm szépen a kommenteket és a pipákat! :))Meghoztam az új részt ami már csak 11 részt jelent a blognak.:(( De ezt tervezgetem hogy ha befejezem a blogot az új blogom ennek a második évada lesz:)) De ez még a jövő zenéje :))

Jó olvasást! :)) <3

U.i.:Kérlek kommizatok és pipáljatok! Köszönöm <33 :))

-Az biztos.-ebben a pillanatban egy olyan személy jött be akire nem számítottam...
Bea volt a régi osztálytársam... Nem szeretett ahol tudott meg alázott... Fájt még most is fáj....
-Sziasztok!-lépett be a szobába és kezünket nézte.
-Szia!-válaszolt  mindenki egyhangúan. Évire és láttam szemébe a gyűlöletet felé.A szemével képes lett volna ölni.
-Berni te hogy kerülsz ide?
-Én Olivér barátnője vagyok és te?
-A legjobb barátja aki egy lány.-dicsekedett
-Legjobb barát mi.... Hagyjuk már.. mikor autóbalesetem volt akkor se jöttél be le se szartál x-faktorig...-mondta Olivér
-Bea kérlek menj ki a szobából még szépen szólok.-szóltam rá illedelmesen.
-Ki vagy te nekem hogy meg mondd hogy hova menjek és hova ne?!
-Na ide figyel drágaságom... Ha most nem mész ki végig nyalatom veled a padlót.-álltam fel párom mellöl és indultam a Bea felé.
-Bea takarodj innen ki!-üvöltött Olivér mire a madmazella távozott.
-Berni ez mi volt?-kérdezte apa kerek szemekkel.
-Semmi csak megtanultam magamat megvédeni az elmúlt idő alatt.
Egész szobát félelem öntötte el. Mindenki megijedt Olivér és az én viselkedésemtől. Ya Ou Olivért vizsgálta hogy van.Edina csendben ült egy széken. Apáék megvoltak ijedve.
A csendet a főorvos úr zavarta meg.
-Jó napot! Patocska Olivérhez jöttem! Kérem fáradjanak ki.- mindenki kiment a helyiségből én az ajtó mellett álltam meg. Nem sok idő telt el és a főorvos úr kijött.Én berohantam és csak annyit láttam hogy Olivér sír....

28. rész

Sziiasztooook!<333

 Haza jöttünk Balcsiróól és nagy jóó volt!!!! De most nem is ez a lényeg :)) Kérlek iratkozzatok a blogra és sokat kommizatok ITT az oldalon lehetőleg :))

 Jó olvasást!! :)) <33

Egy gyors csókot nyomtam a szájára a fiúktól elköszöntem és rohantam haza.
Otthon lefürödtem ettem egy kicsit és elmeséltem apáéknak a történteket és teljesen megértettek és ők is bejöttek velem a kórházba. Olivérnek vittünk kaját hogy ne éhezzen és tettünk be neki ruhát is.
Az út csendesen telt. Boldog voltam megint hogy Olivér itt van mellettem.
Mosolyogva mentünk be a kórházba. Mikor Olivér szobája előtt voltunk kettő benga állat megállított hogy nem mehetek be.
-Mi az hogy nem mehetek be a barátomhoz a kórházba?-keltem ki magamból és ordítottam torkom szakadtából amiért mindenki rám nézett.
-Elnézést hölgyem de csak a munkánkat végezzük.
-Semmi baj, megértjük és nem is magukat okoljuk.-mondta Kari.
Eszembe jutott amit Olivér még mikor utoljára kórházban volt miért nem akarja hogy ott legyen anyuja mert ő csinálná ezt. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a számot
-Szia Edina!Berni vagyok, itt vagy bent Olinál?
-Szia Bernikém! Igen, miért?
-Kitudnál jönni az ajtó elé megmondani az úri embereknek hogy bemehetünk?
-Persze!-ezzel bontotta a vonala és már nyílt is az ajtó.
-Fiúk ők itt velünk vannak őket mindig engedjétek be.-mondta Edina.
-Köszönjük szépen!-öleltem meg.
-Sziasztok!-köszönt és öleléssel üdvözölték egymást. Örülök hogy kijönnek a szülők mert így nem kell ezen rágódni.
-Édesem hoztunk neked kaját.-mosolyogtam rá.
-Már annyi kajám lesz. Panni is hozott, Ákos is , anya is és még ti is.
-Nem fogsz éhezni.-nevettem fel.
-Az biztos.-ebben a pillanatban egy olyan személy jött be akire nem számítottam...

27.rész

Sziasztok!

Hát meghoztam az új rész! Kérlek komizzatok és pipáljatok!

Jó olvasást!

Egyszer csak szorítást éreztem....Nem Olivér volt hanem Ya Ou.
-Szia!-szólt
-Hello!
-Felkelt?
-Mióta én itt vagyok azóta nem.-jöttek újra könnycseppek a szemembe.
-Nyugodj meg! Erős!-mosolygott rám.
-És ha nem?-hajtottam le fejem miközben arcáról eltűnt a mosoly.Legúgolt és ezt mondta:
-Negatívan ne állj semmihez! Pozitívan! És tudom hogy túléli mert nem ez az elő balesete.
-Bízom benne.-ekkor egy mosoly szökött arcomra, magam sem tudom miért.

*Másnap*

Mikor felkeltem párom gyönyörű szemét láttam.Boldogság elöntötte az egész testem nem bírtam megszólalni a boldogságtól.
-Jó reggelt kicsim!-szólt az imént említett személy.Válaszképp csak megcsókoltam.  Csókunk gyengéd szenvedéllyel teli volt.A levegő hiány választott minket szét. Szem kontaktusunkat nem szakítottuk meg egy pillanatra se csak akkor amikor benyitottak a szobába.
-Olivér! Végre felkeltél!-mondta Bencus fülig érő szájjal majd a többiek is követték őt.
-Fiúk én gyorsan haza rohanok lefürdök és átöltözöm addig itt maradnátok?-néztem rájuk kérlelve.
-Persze!-feleltek egyszerre
-Nem vagyok kis gyerek...-húzta a száját a szőkeség.
Egy gyors csókot nyomtam a szájára a fiúktól elköszöntem és rohantam haza.