31.rész

Sziasztok!

Ez az ihlet szünet nem tartott sokáig mivel egy nagyon kedves lánynak köszönhetően megoldotta a problémánkat :) A neve pedig Szatmári Zsófy érdemes rá keresni a blogjai végett is :)

Be kell mennünk a kórházba – hallottam magam mögött egy hangot, és mikor megfordultam Bence könnyes szemével találtam magamat szemben. Tudtam, hogy komoly gond van, ha Bence sír. Nem szóltam semmit, csak felvettem a cipőmet és a kabátomat, majd elindultunk. Én csak előretörtem, nem érdekelt semmi és senki. Amikor odaértünk nem mehettünk be, mert a fő orvos úr volt bent. Mindannyian aggódtunk érte, de tudtuk, hogy Oli, az az ember aki soha nem adja fel. Edina a kórterem előtt mászkált fel-alá. Amikor megpillantottuk egymást halványan rám mosolygott, de a szemében láttam a mérhetetlen szomorúság és kétségbeesés egyvelegét. Odamentem hozzá és jó szorosan átöleltem és csak ennyit súgtam a fülébe:-Olivér erős! Nem lesz semmi baja. Egy újabb halovány mosoly suhant át az arcán, de csak néhány pillanatra bukkant fel. A doki komoran kilépett és Edina felé fordult. -Olivérnek most nagyon sok pihenésre van szüksége. A ma éjszakára még bent tartjuk, de holnap amint elkészült a záró jelentés hazamehet. És most megbocsássanak, de vár a többi betegem.-mindannyian bíztunk benne, hogy nincs semmi komoly baj. Bementünk a kórterembe, Olivér már pislogni is nehezen tudott, nagyon fáradt volt. Tudtam, hogy nem szabad, de leültem az ágya szélére és a kezembe vettem a kezét és egy puszit nyomtam rá. -Ne is próbáljatok sírni, megértettétek?-nézett rám és Edinára, akit már nem sok választott el attól, hogy kitörjön belőle a sírás, de a fia szavai nevetésre ingerelték és nem csak őt, de engem is. Miért van az, hogy és még minket akar megnyugtatni? -Rendben, nem fogok, de te pihenj egy kicsit.-Edina anyáskodó hangja hatására Olivér elmosolyodott és mire felálltam az ágyáról, már mély álomba merült. Nem akartuk zavarni, így a fiúkkal kisétáltunk a folyosóra. -Szerintem valami nem stimmel vele-rázta meg a fejét Bence – Mi van, ha Olinak komolyabb baja van, mint gondolnánk, csak nem akarják elmondani nekünk? -Ezt te se gondolhatod komolyan! Mi vagyunk gyakorlatilag a 2. családja Lehetetlennek tartottam, hogy Edina vagy az orvosok titkolóznának előttünk, de az évek során rá kellett döbbennem, hogy a legfájóbb és legmegdöbbentőbb dolgok leginkább akkor bukkannak a felszínre, ha már úgy hisszük minden rendben van. 

*Bence szemszöge *

Berni egy széken ült és aggódó tekintettel szegezte a padlóra a tekintetét, nem volt egyedül. A srácok mindig is hittek a megérzéseimben. És valami azt súgta, Oli betegsége komolyabb, mint azt hinnénk. Az azért egy kis megnyugvással töltött el, hogy holnap kiengedik. Az orvosok csak lézengtek a kórház folyosóján, mint a frissen benyugtatózott kutyák. Tudom, hogy Berni mennyire szereti a barátomat azért nem akartam alaptalan feltételezésekkel sokkolni, így csak leültem mellé és átkaroltam a vállát. Ez megnyugtatóan hatott mindkettőnkre. -Gyerekek, most már menjetek haza!- Edina kijött Olivértől és Berni elé állt. Lehajolt és egy csókot nyomott a lány homlokára. Ya Ou felajánlotta, hogy hazaviszi Őt, de Berni ellenkezett. Könnyekkel a szemében hagyta el végül nehéz szívvel a kórházat kínai barátunk kíséretében.